Ugyanis csak kevesen tudják, hogy van neki egy beceneve: Barika – mi pedig húsvétra hangolva pont egy barikával szerettük volna őt lefotózni. Az igazi pesti lány, bár báránnyal most került először testközelbe, kiállta a próbát.

– Elárulod a beceneved eredetét is?

– Az sajnos, nem publikus – mondja nevetve. – Csak a közeli barátaim tudják, meg néhány szemfüles rajongó, akik ennek következtében elhalmoznak plüssbáránykákkal. Van otthon minden méretben, színben – még bárányos lámpám is van!

– Élő báránnyal viszont még, gondolom, senki sem lepett meg húsvétra.

– Nem, de a keresztmamától úgy hatéves koromban kaptam egy nyuszit, amit anyukám két napig bírt a lakásban kergetni, aztán a nagyszüleimhez költözött Szolnokra. Mármint a nyúl.

– Fontos ez az ünnep számodra?

– Igazi családi ünnep, bár az életvitelem miatt az utóbbi években nem mindig tudtuk megoldani, hogy húsvétvasárnap és -hétfőn is találkozzunk a szüleimmel, úgyhogy attól függően, mikor játszottam, néha kicsit előrehozva vagy eltolva tartottuk – sonkával, tojással, ahogy kell. Idén valószínűleg nagyon nehéz lesz, mert ez az első húsvét apukám nélkül… Anyukám azért most is készül: finomságokat főz, tojást fest, ahogy gyerekkoromban. Csak most ketten leszünk.

 – Gyakran meglátogatod?

– Eléggé kiszámíthatatlan, hogy mikor érek rá, bármikor beeshet egy fellépés, egy kötelezettség, aminek eleget kell tennem. De amikor csak tudok, megyek hozzá, van úgy, hogy beugrom egy puszira éjszaka.

– Üres kézzel sosem enged el?

– Így van, mindig csomagol nekem, én meg, ha reggel vagyok otthon, akkor reggelire eszem meg az ebédet, amit küldött, ha éjszaka, akkor vacsorára – teljesen összevissza élek, ezért nem is vezetek háztartást, anyukámnak viszont ez egy kedves feladat.

– Bárány után térjünk át egy másik állatra: Súgó Csiga-díjas lettél idén. Ezt a színházi díjat a közönség szavazza meg Magyarország legnépszerűbb színészeinek.

– Ami nagyon nagy megtiszteltetés és elismerés, ezúton is köszönöm azoknak, akik rám szavaztak!

– Sokan vannak, és nagyon lelkesek lehetnek, például a honlapodat is ők, a rajongóid szerkesztik, pedig ez mindennapos munkát igényel.

– Bevallom, én nem értek annyira a számítógéphez, meg amúgy is nehezen intézem a hétköznapi ügyeimet – épp hogy a csekkjeimet befizetem –, úgyhogy a honlapomat is eléggé elhanyagoltam. Erre egyszer csak megkeresett néhány lány, engedélyt kértek rá, hogy rendszeresen fejleszthessék az oldalt, és én ezt boldogan megengedtem nekik. Nagyon sok munkájuk van benne: sokszor előbb tudják, hol fogok fellépni, mint én!

– A fiatalok tombolnak az előadásaitokon – játszol többek között a Mozart!-ban, a Kabaréban, a Sweet Charityben, a Bál a Savoyban, a Szépség és a Szörnyeteg című darabokban – ezekre szinte képtelenség jegyet venni.

– Nagyon sok rockmusicalt játszunk, és ezeken az előadásokon szinte olyan felfokozott és laza a hangulat, mint egy koncerten, például minden dal után sikítva tapsolnak. De nemcsak a fiatalok szeretik ezeket a darabokat! Számos levelet kapunk az idősebb korosztálytól is, bár az ő lelkesedésük jóval visszafogottabb.

– Te is rajongtál régen?

– Persze, a Pesti és a Vígszínház lépcsőjén ültem állandóan, alternatív előadásokra jártam, minden „csemege” érdekelt, amit a fővárosban látni lehetett. Volt olyan darab, amelyet tizenötször is megnéztem, főleg, amikor már stúdiós voltam, és kaptunk egy kis igazolványt, amellyel beültettek minket a jegyszedő nénik. Viszont én félénkebb voltam annál, hogy megszólítsak egy színészt, egyszerűen csak imádtam, amit csinálnak. És nagyon fura, mert többek között ezekkel az emberekkel dolgozom ma együtt – például Eszenyi Enikővel vagy Alföldi Róberttel.