Operett Angyalai - Janza Kata, Kékkovács Mara, Siménfalvy Ágota, Szinetár Dóra
ANGYALMENÜ
 
Ágó
 
Siménfalvy Ágota
 
Kata
 
Janza Kata
 
Linkek
 
Frissítések

02.15. újabb videók az Angyalmenüben!

 
Cikkek
Cikkek : Démon után angyalka lesz

Démon után angyalka lesz

2004.06.16.  2007.01.12. 21:26

Siménfalvy Ágota nyáron forgatja első filmfőszerepét. Három éve írtam a színművészeti egyetem végzőseiről, és már ott kinéztem: tetszett az egészséges életöröme.

 

Repesve várta, hogy kirepülhessen az életbe, és már a társulat tagjaként térhessen vissza az operettbe, ahol stúdiósként kóstolt bele a szakmába. Amikor találkozunk, pocsék időt fogtunk ki, engem nyomaszt, őt még ez sem. Ragyog. Van is rá oka, az idei évadban szünet nélkül próbált, és játszott. Musicaleket a Budapesti Operett Színház Raktárszínházban, operettet a nagyszínpadon. Ott sem akármit: dögös démont a Bál a Savoyban című produkcióban.

– Nehéz lenne engem elképzelni Lizácskának a Marica grófnőben – ezen jót nevetünk –, mivel nem vagyok az a kimondott szubrett. Az alt hangomhoz is inkább a musical áll közel, jóllehet imádom az operettet. Szerencsére a rendező, Eszenyi Enikő merészen eltért a tradícióktól, és az eredetinél dögösebb csajt keresett Daisy Parker szerepére. Így esett rám a választása.

 

– A közönségnek tetszik az előadás?

– A idősebbek nyilván mást vártak, a fiataloknak nagyon tetszik. Az előadások végén néha úgy érezzük magunkat, akár egy rockkoncerten. Őrjöngve, sikítozva, állva tapsolnak. Kialakult a rajongók tábora, ők képesek húszszor-harmincszor is megnézni egy-egy előadást. Kitűnik ez abból is, hogy azonnal reagálnak, ha becsúszik egy baki, vagy kicsit másként csinálunk valamit. Az interneten is olvashatunk olyan hozzászólásokat, hogy "Láttátok tegnap a Daisyt? Másként jött be a színpadra!”

– Ezt nevezik sikernek!

– Mindannyiunknak kijut belőle. Lassan már nemcsak darabokra jönnek a fiatalok, hanem egy-egy szereplő kedvéért is. Olykor még "ölnek” is a jegyekért, mert előre nem lehet tudni, hogy mikor melyik szereposztásban megy a darab. Lázasan cserélgetik egymás között a belépőket, mert mindenkinek más a kedvence, és mindig van néhány, akit mániákusan imádnak. Újabban már a tinik is inkább idejárnak szórakozni, mint a diszkóba. Nekünk is jó érzés, hogy mégiscsak három éve végeztünk, és máris ennyien ismernek bennünket.


– Jó helyre kerültetek. Az operettre, mint műfajra is ráfért egy kis fiatalítás, ennélfogva a fiataloknak sem kellett hosszasan kivárni a nagy feladatokat. Nem tudom, milyen szerepekről álmodtál. Kíváncsi lennék, mi az, ami még nem teljesült?

– Nagyon sok kicsi szerepálmom volt, és lekopogom, az élet mindegyiket hozta elém sorra. A főiskolás vizsgámon Aldonza voltam a La Mancha lovagjában, a West Side Story szinte végigkíséri az életemet, a mai napig. Sok olyan vágyam volt, mint a Sweet Charity, a Kabaré, A muzsika hangjai, a Mozart, és el sem merem hinni, hogy mind beteljesült. Még a próza is. A Pesti Színházban sokszor megnéztem A dühöngő ifjúságot, Eszenyi Enikővel, Kaszás Attilával. Imádtam, része volt az életemnek. És az első év után ezzel vizsgáztam a főiskolán. Most pedig Almási Éva rendezte meg a darabot a Tháliában, és rám gondolt. Azt hittem, hogy álmodom. Abszolút prózai szerep, minden színésznő álma.

 
Angyalanimáció
 
ANGYALEXTRÁK
 
Mara
 
Kékkovács Mara
 
Dóri
 
Szinetár Dóra
 
Angyalóra
 
Számláló
Indulás: 2006-02-04
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Színház
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!